Magnézium terhesség alatt

Az egészséges életmódnak s ezen belül is a helyes táplálkozásnak meglehetősen fontos szerepe van a terhesség idején mind magzati, mind anyai szempontból. Ez az időszak egy nő életének egyik legszebb és egyben igen felelősségteljes időszaka is. A magzat egészséges fejlődéséhez és az anya egészségének megőrzéséhez elengedhetetlen a hiányállapotok elkerülése. Ez a táplálkozásban elsősorban inkább minőségi, mint mennyiségi változást jelent. Nem kettő helyett eszem, de kettőért eszem!

A terhesség hónapjaiban a szervezetnek számos vitamin­, nyomelem­ és ásványianyag- szükséglete megnő, köztük a magnéziumé is. A napi alapszükségletünk ebből a makroelemből 300 mg, de ez a várandósság idején folyamatosan nő, a harmadik trimeszterre (utolsó harmad – 28–40 hét) akár 50%­-kal is megemelkedhet.

A magnézium szerepe:

Előzd meg a lábgörcsöket és a haskeményedést

A magnézium alapvetően fontos, mert:

  • részt vesz a szív­ és érrendszer működésének szabályozásában, gátolja az érelmeszesedést;
  • kalciummalés a foszforral együtt nélkülözhetetlen a csontok és fogak felépítéséhez;
  • szerepe van a sejtosztódásnál;
  • több száz enzim működéséhez elengedhetetlen;
  • kiegyensúlyozza a kalciumbeáramlást;
  • nehezíti a vesekő kialakulását;
  • testünk minden sejtjében megtalálható, központi szerepe van a sejtműködés szabályozásában, különösen az izom­ és idegsejtek működésében;
  • nélkülözhetetlen az izmok működéséhez, csökkenti a görcskészséget;
  • az ingerlékenységet szabályozza, stresszoldó hatású.

 

Magnéziumhiány tünetei

  • szív­ és érrendszert érintően szívritmuszavarok, magas vérnyomásjelentkezhet;
  • a központi idegrendszernél a stressztűrés csökkenése, szorongás, depresszió állhat elő;
  • izomrendszerben izomgyengeség, görcsök, lábgörcs alakulhat ki;
  • haskeményedés
  • (nagyfokú hiány esetén) fokozódik a cukorbetegségkialakulásának lehetősége
  • várandósság esetén pedig vetélés, koraszülés, idő előtti fájásgyengeség vagy akár magzati alulfejlettség is előfordulhat.
  • Amennyiben túl sok magnéziumot viszünk be, a magas bevitel megterheli a veséket, hasmenés jelentkezhet, illetve a foszforkiválasztást növeli, mely káros lehet szervezetünkre nézve. A magnézium túladagolása viszont nagyon ritka, ugyanis a felesleget a vese kiválasztja és üríti.

Elegendő magnézium terhesség alatti biztosítása

A magnézium terhesség alatt kiemelten fontos. Legfőbb magnéziumforrásaink a teljes kiőrlésű liszt, az olajos magvak (dió, kesudió, mandula, mogyoró, szezámmag), illetve a friss zöldségek, főleg a sötétzöld leveles zöldségek, gyümölcsök, déligyümölcsök vagy éppen a csipkebogyó és a rákfélék. Egy bőséges adag vadrizs fedezheti a teljes napi magnéziumszükségletet. Várandósság idején azonban kiegyensúlyozott, vegyes étrend mellett is szükségessé válhat a magnéziumpótlás.

Az úgynevezett magzatvédő, komplex vitaminkészítmények tartalmaznak magnéziumot, de sok esetben még emellett is szükséges magnéziumpótlás (pl. görcsök, lábgörcs; haskeményedés; idő előtti méh­összehúzódások, nyitott méhszáj megelőzése érdekében).

By | 2018-04-10T12:09:54+00:00 április 10th, 2018|Hasznos dolgok, terhesség|0 Comments

About the Author:

Köszöntök minden kismamát, anyukát és olvasót. Első gyermeket váró sokszor aggódó kismama vagyok. Úgy gondoltam írok egy blogot hasonló kérdésekre választ kereső kismamáknak, anyukáknak, gyermeket szeretőknek. Jelenleg 20 hetes kismama vagyok. Megosztom veletek milyen tüneteim voltak, hogyan tudtam meg, hogy terhes vagyok, hogyan fogadta párom a hírt, milyen vitamint szedek. És pár számomra hasznos információt, ami biztosan nálatok is felmerül vagy plusz információt ad.

Leave A Comment